2017. november 12.: ÜLÉSEZETT A KRISTIANSTADI MAGYAR EGYESÜLET VEZETŐSÉGE

November 12-én, Sölvesborgban ülésezett a Kristianstadi Magyar Egyesület vezetősége. Napirenden szerepelt: az ez évi rendezvények kiértékelése; a további rendezvények szervezése (citeraelőadás és bál, Mikulás, szilveszter); pénzügyi beszámoló; hogyan tovább?; egyebek.

OKTÓBER 15.: ZENÉS ELŐADÁS AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJÁNAK TISZTELETÉRE

1956 ERDÉLYBEN ÉS ROMÁNIÁBAN

1956. október 23-ának eseményeiről a budapesti rádióból az erdélyi magyarság s a románság magyarul értő-beszélő része szinte közvetlenül értesült. Magyarország 1956-os forradalma nem vezetett felkeléshez a romániai / erdélyi magyarság körében, de a forradalom leverése után ürügyül szolgált olyan intézkedésekhez, amelyek jelentősen megnehezítették a romániai magyar kisebbség életét.

Bár Románia területén a temesvári tüntetésen és bukaresti megmozdulásokon kívül nem zajlottak le a ma-gyar forradalom eseményeihez hasonlók, a kisebbségi magyarokat sujtó megtorlás nagyságrendileg a ma-gyarországihoz hasonló számú emberéletbe került. (A valós szám azonban nagyobb is lehet.)

A magyar forradalom kitörése után a román vezetés óvintézkedéseket tett, mert attól tartottak, hogy a szomszé-dos országból Romániába is átterjedt a forrongás. 1956. október 24-i ülésén a Román Munkáspárt Központi Ve-zetősége szigorú intézkedésekről döntött. Bevezették a cenzúrát, felduzzasztották a határőrség létszámát és riadó-készültséget rendeltek el a hadsereg gyorshadtesteinél. Ugyanakkor beindult a propagandagépezet is, hogy felé-lessze a román tömegekben a félelmet Erdély újbóli elvesztésétől. A magyar forradalom utáni első napokban a román pártvezetéshez a következő helyekről érkeztek be jelentések, ahol valamilyen kisebb elégedetlenség vagy tiltakozás történt: Brassó, Gyulakuta, Uzon, Csíkszereda, Temesvár, Arad, Hegyalja, Pécska, Kolozsvár, Bonchida, Somkerék, Nagybánya, Szucsáva, Craiova, Leu, Plesoi, Bukarest, stb

Egyetemi megmozdulások: 1956. október 24., Kolozsvár: a Képzőművészeti Főiskola (Mátyás szülőházának nagytermében) diákgyűlése (másnap 3 diákot tartóztattak le). 1956. október 30., Temesvár: a Műszaki Egyetem diákgyűlése, másnap tüntetés (3000 egyetemistát hurcoltak el, decemberben 31-et elítéltek). 1956. november 1.: a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem diákjai fekete karszalaggal emlékeztek a Házsongárdi temetőben (a szervezők és résztvevők elleni perre 1957 májusában és 1959 februárjában került sor). 1956. november 4., Bukarest: az Egyetemi téren gyűlekező diákokat letartóztatták. 1958 októberében a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen a diákok és tanárok elégedetlenségeit, szervezkedéseit 3 perrel jutalmazta a Securitate, amikor is 1957-59 között elítéltek tucatnyi magyart. A kolozsvári Protestáns Teológián 1959. március 15-én kezdődtek meg a tömeges letartóztatások a diákok 56-os megnyilvánulásaiért. 21 teológiai hallgató (vagy akkor már végzett lelkész és velük kapcsolatban több személy) került a letartóztatottak listájára.

Az 1956-os események, mint ürügy legtartósabb súlyos következménye a magyar nyelvű oktatási rendszer felszámolásának felgyorsítása volt. 1959 februárjában megszűnt az önálló magyar Bolyai Tudományegyetem. Az egyetem megszüntetése ellen Szabédi László költő és Csendes Zoltán prorektor öngyilkossággal tiltakoztak. Az egyetem elleni korábbi támadások mutatták, hogy a magyar forradalom után végrehajtott elnyomó intézkedéseket a román hatóságok régen tervezték, csak ürügyre vártak. A Bolyai Tudományegyetemet a román hatalom a szeparatizmus fészkének tartotta, ellene már 1955-től súlyos támadások folytak.

Más letartóztatások: Veress Sándor és csoportja (Gyulakuta); Laczkó György (Gyergyószentmiklós), Györfi István és Bincsó János (Marosvásárhely); Mike András és társai (Szilágysomlyó); Fosztó-csoport (Erdőfüle); Mihálcz András csoportja (Csíkmadaras); Bujdosó Géza csoportja (Érendréd); Török-csoport (Galócás), Palotás-csoport (Szászrégen), Gál Péter -csoport (Csíkdánfalva / Csíkmadaras), stb.

Diákszervezkedések: A baróti középiskolások zöld határon való átszökése és a magyar hatóságok általi visszatoloncolása; Sepsiszentgyörgy: a Székely Ifjak Társaságának (SZIT) koszorúzása (résztvevő volt a jelenleg Sölvesborgban élő Sándor Csaba is); Brassó: Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) – Erdővidéket és Homoród mentét is átfogta; Szászrégenben és Marosvásárhelyen tanuló főleg gyergyói diákokból álló „Fekete Kéz” mozgalom; Nagyvárad: Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége (SZVISZ) – Biharra, Érmellékre és Szatmárra is kiterjedt. A négy csoportból összesen 174 diákot és felnőttet ítéltek el.

További csoportok, melynek tagjait szintén letartóztatták és elítélték: Bíbor Banda (Temesvár), Erszényi-csoport (Gyergyóújfalu), „Fehér Szarvasok” (Sepsiszentgyörgy), Török József csoportja (Gyergyószentmiklós).

Az „Erdélyi kérdés” rendezésének tervei és megtorlásai: Dobai István csoportja - „ENSZ-memorandum” (Kolozsvár, 9+2 elítélt); Fodor Pál csoportja – Erdélyi rendezési terv (Csíkszereda 5 elítélt); Szoboszlai Aladár magyarpécskai plébános csoportja – a „Confederatio-terv” (200 letartóztatott, 47 börtönre ítélt, 10 kivégzett: Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly); Érmihályfalvi csoport (3 halálos ítélet / 2 kivégzés: Sass Kálmán, Dr. Hollós István, Balaskó Vilmos (életfogytiglanra változtatták a halálos ítéletet), 14 életfogytiglani, 17 további elítélt). Szamosújváron végezték ki Szígyártó Domokost.

A forradalom elfojtása alkalmat adott a román államnak arra is, hogy leszámoljon a magyar értelmiség ve-szélyesnek ítélt részével is. A halálos áldozatokkal járó megtorlás módszerei Romániában mások voltak, mint Ma-gyarországon. Bár nálunk is sokan haltak meg a börtönben, illetve bántalmazás következtében, Romániában a tör-vényi felhatalmazás nélkül vett bosszú több áldozatot követelt. A román börtönökben a kínzások következtében mintegy hatvanan vesztették életüket. A veszteséglista nem teljes: valószínűleg sohasem fog kiderülni, hány – a forradalom után elhajtott – magyar halt meg a jilavai gulágokon.

Stefano Bottoni olasz történész 1956-1962 között 28.000 letartóztatásról beszél, ebből csak 1957-1959 között közel 10.000 ítélet született. Az 1956-os magyar forradalom romániai következményeinek tehát a magyaror-száginál sokkal nagyobb kisugárzása volt a társadalomra. Az 1956 után kivégzettek egy részének elhantolási helyei máig ismeretlenek és ezek kutatása kemény akadályokba ütközik.

Az itt leírtak csak egy nagyon vázlatos képet adnak az erdélyi magyarság és székelység 1956 utáni szenvedé-seiről és vértanúiról. Lassan kezdik feltárni a történészek ezeket a „fehér foltokat”, de még korántsem teljes ez a feltárás, ugyanakkor nem is ejtettünk szót Nagy Imre és társai romániai (snagovi) fogvatartásáról sem.

(Válogatta és szerkesztette: Ambrus A. Árpád)